2015. január 24., szombat

Gyerekszáj

Samu ártatlan szemekkel Jakabnak:
— Mi az a szarkazmus?
Majd ravaszul:
— Ez csak szarkazmus volt! :)

*********************************************************

Egyik nap a vázába pár aranyvessző-ágat tettem, hogy végignézzük majd, ahogy kirügyeznek.
Samu meglátta és aggodalmas arccal kérdezte:
— Mi történt a hóemberrel??
Sári:
— Ez egy hóember-építő készlet??


Samu szépen halad...

... az olvasással, egyre gördülékenyebb, és már kedve is van hozzá. Akármerre járunk, olvassa a feliratokat, a könyveket sem csak lapozgatja, sőt sokszor Barnanásnak is felolvas valamit. Ám az írás még mindig mumus. Nemcsak nem szereti, de nehezen is megy. Látom, hogy sokat javult, nem olyan görcsös, de mégis.... És sehogyse tudom rávenni, hogy kedvvel gyakorolja, mindig szenvedésbe torkollik, ha előkerül egy füzet vagy munkalap. Ravaszkodni szoktam hát, pl bevásárlólistát diktálok neki, míg én főzök, vagy vicces feladatot találunk ki.
Egyik nap egy bibliai történetet dolgoztunk fel, Kórah lázadását. Ehhez itt találtunk kirakójátékot az izraeliták táboráról, lehetett vágni, ragasztani, ezt szeretik mindannyian. Ééés volt rajta írnivaló is bőven! Hurrá! Samu nagy örömmel egészítette ki a törzsek neveit, nevet adott a bábuknak is, majd egy kis ajándék ígéretére egy füzetbe is kiírta a 12 nevet. És nem volt se sírás, se haldoklás...





Barnabás közben egy efódot színezett elmélyülten, nagyon aprólékos munkákat végez mostanában....

2015. január 23., péntek

Vizsgák előtt — vizsgák után

Vizsga előtti nap mindig kapkodunk, csak az jár a fejünkben, mit nem tudunk, mennyi mindent kellene még gyorsan bepótolni, bepakolni, elintézni... Nem? Hát de.
Úgy gondoltam, most nem adom meg ezt az örömet senkinek, mi bizony jókedvűek és lazák leszünk, nem izgulunk semmi miatt. Elvégre amit tud, azt tudja, amit nem, úgyse fogja már, és különben sincs tétje, főleg nem az életünk.
Samu vizsgája előtt a fiúk egész nap pizsamában legoztak, csudákat építettek, és nagyon jól éreztük magunkat. Sőt előtte való nap a barátainkkal találkoztunk, az is a közös játékról szólt.
Sári vizsgája előtti nap az új fiúszoba ablakát pucoltam, mikor eszembejutott, hogy alsóban mindig színes képeket pingáltunk az osztály ablakaira, temperával, amit aztán könnyen le lehetett mosni, ha új dekorációt akartunk. Így hamar előkerültek az ecsetek és festékek, tervek is készültek, majd egész nap, de komolyan: még este is, nagy munka folyt a frissen pucolt ablakokon...








A vizsgák után kicsit pihenni hagytam a gyerekeket, eléggé ki voltak merülve idegileg meg fizikailag is. Nagyokat aludtunk, lustiztunk, közben pakoltuk a dolgainkat a lakásfelújítás után, könyveket szelektáltunk, polcokat fúrtunk, rendezkedtünk.

Sárival megbeszéltük, mit szeretne a továbbiakban tanulni, mivel akar foglalkozni, és persze ez mi más is lenne, mint a biológia! Nemcsak odavan az állatokért, a növényekért és az egész teremtésműért, de hatalmas ismeretre tett szert, sokat olvas ilyen témájú könyveket. Elmondtam neki, hogy a biológia mivel foglalkozik, hogyan épül fel, halad az egyszerűtől a bonyolult felé, és közben megtanulhat olyan dolgokat, amire kíváncsi. Ugyanis az egész beszélgetést az indította el, hogy valamelyik állatnak egy szervére volt kíváncsi, az mennyire más vagy hasonló, mint az emberé... Na az már biztos, hogy az ő útját megtaláltuk :) Legalábbis egyelőre, mert még annyi lehetősége van, annyit változik is......






2015. január 13., kedd

...........

Egy ideje dolgozik bennem valami, amit nem tudtam megmagyarázni. Néha azt is gondoltam, elégedetlen és hálátlan vagyok, hogy nekem sose jó, ami van, nem elég?
Mert jó, nagyon jó, hogy Samu és Sári magántanulókként itthon tanulhatnak. Jó, hogy csak félévente vizsgázik Samu, és igazán kedves, rugalmas tanítónőt fogtunk ki, egy szuper igazgatóval.
És jó, hogy Sári havonta ad számot a tudásáról, szintén jófej tanítónővel, és szeret is bent lenni a suliban arra a két napra.
De az nem jó, hogy a nagyok a középiskolában terrornak vannak kitéve... Egy darabig jól érezték magukat, aztán szépen lassan beszivárgott a mindent megmérgező, mélyreható zaklatás.
És az se jó, hogy Samu lassúságát nem tudják beszámítani annak, hogy egyszerűen minden gyerek más, és arra kényszerítik, hogy olyat produkáljon, amit ő majd csak később tud.
És az se jó, hogy Sári nem tanulhatna azt, ami érdekli, nem mélyülhet el benne, mert haladni kell az anyaggal, hogy a vizsgán jól teljesítsen.
És egyáltalán, kinek jó, hogy kicsi gyerekek vizsgadrukkosak?! Az anyjukról nem is beszélve....
Szóval valamit ki kellett találni, valamit, ami mindenkinek jó, sőt Barnabásnak is jó lesz, ha iskolás lesz. Mert a törvények változóban vannak, nem látjuk biztosnak, hogy továbbra is maradhat így az itthoni tanulás, ahogy most van.
Szóval ez nem hálátlanság. Nem, hanem a jobb és még jobb utáni vágy. Így lettünk megalkotva, nem szeretünk megelégedni, ha tudjuk, hogy van még szebb, még jobb.
Szóval ez nem elégedetlenség, hanem azt jelenti, hogy még nem értünk célba.
Sok ima és beszélgetés, kutatás és tájékozódás után talán megtaláltuk az utunkat. Mind az öt különböző gyermekünknek.
Ha kíváncsi vagy, tarts velünk továbbra is :)

2015. január 7., szerda

Jajajajajajjj......

Most nézem, hogy majdnem egy hónapja nem írtam! Pedig annyi minden történt... Apró lakásunk egy tetőtéri lakosztállyal bővült, ahol a három nagyobb gyerek kap egy-egy kis ficakot magának, nem nagyot, de sajátot. Még nem élvezhetik felhőtlenül, mert idelent is festünk, padlót rakunk, újítunk, és a sok cucc felkerült hozzájuk, míg tartanak a munkálatok. Már csak két nap, ha minden igaz! Kitartás, gyerekek!
Ilyenek most az állapotok odafent, de szerintem így is érzékelhető, milyen jódolguk lesz a kamaszaimnak:





Nemsokára Samu és Barnabás közös szobát kapnak elegendő hellyel, ahol építhetnek, autózhatnak, és  nem zavarnak senkit a tanulásban...
És a legjobb, hogy apa és anya végre saját hálószobához jut! Juhhhééé!
Közben persze a félévi vizsgákra is készülünk, szerencsére ez nem túl megerőltető, na de az a kicsi drukk mindig ott bújkál a gyomrunkban... Szorítsatok! :)