2017. október 1., vasárnap

Kérdések


Barnabás folyton kérdez.
"Melyik....? Mikor....? Mekkora...? Hogyan....? Miért....?" Ezer és ezer kérdéssel bombáz bennünket, minden érdekli a minket körülvevő világról, látható és láthatatlan dolgokról.
Férjem azt kérdezte egyik nap:
— Miért kérdez ennyit? Már rég nem hároméves, normális ez?!
Aztán eszünkbejutott más ismerős otthonoktatott gyermek is, ő is folyton kérdez.
Teljesen normális dolog, mind így tanulunk. A legkézenfekvőbb és legcélravezetőbb módja az információszerzésnek. Nem? :)
"Ideális esetben a gyermeket a világra való nyitott kíváncsiság ösztönzi a tanulásra. A gyermek kérdéseket tesz fel, mielőtt válaszokat ad, felfedez, mielőtt rátalál az igazságokra, és kísérletezik, mielőtt határozott következtetésekre jutna. A kíváncsiság viszont nem veleszületett része a gyermek személyiségének, hanem az önállósodási folyamat eredménye."(Gordon Neufeld)
Ám az óvodában és iskolában hiába próbálkoznak a gyerekek a kérdéseikkel, legtöbbször azt a választ kapják: majd később, ez nem fontos, ezt tudnod kéne, ezt nem értheted, és még sorolhatnánk... Harminc gyereknek érthető, hogy nehéz kielégíteni a kíváncsiságát, plusz ott van a tanterv meg az időterv, ezer más dolog, ami gúzsba köt egy pedagógust. 
Másik ok lehet a kortársak befolyása.
"A kíváncsiság nagyon sebezhetővé teszi a gyermeket a kortársak 'laza' világában. Ha egy gyermek elkerekedett szemmel csodálkozik, ha lelkesedik egy tantárgy iránt, ha megkérdezi, hogyan működnek a dolgok, ha eredeti ötlete van, azzal a kortársak gúnyolódásának és megvetésének teszi ki magát. Az, hogy menekülnek a sebezhetőség elől, kioltja a kortárs-orientált gyermekek kíváncsiságát és gátolja a körülöttük élő gyermekek kíváncsiságát is."(Gordon Neufeld)
Az eredmény egy alkalmazkodó gyermek lesz, aki már leszokik a kérdezésről, ahogy a nagyobb gyerekeinknél mi is tapasztaltuk.
Barnabás itthon tanul. Talán ezért tartjuk furcsának, ha hétévesen, tízévesen és még később is folyton kérdez a szabadon tanuló gyermekünk, elszoktunk tőle....


(Egy otthonoktató anyatárs fényképe)

2017. június 7., szerda

Trutyi vagy mi a csuda

Ahogy a gyerekeim hívják: űrtakony. Egyik név jobb, mint a másik, mi? Biztosan tudjátok, miről van szó, amerikaiul slime. Az a ragacsos, nyúlós, gyurmázható és gusztustalan trutymó, ami varázslatos hatással bír a gyerekekre: nálunk majdnem egy teljes órán át béke és csend volt végre a két legkisebb házatáján...
Így néz ki a mi házi verziónk:



A boltinál azért jobb, mert nem mérgező, sőt ehető (de nem túl jó az íze), és a készítése közben megint egy csomó dolgot lehet megtanítani a gyerekeknek fizikáról, kémiáról, biológiáról.
Roppant egyszerű: végy egy tálkát, tégy bele egy púpozott evőkanálnyi útifűmaghéjat (=psyllium) és keverd el kb 2 dl vízzel. Ekkor tehetsz bele pár csepp ételfestéket is.
A tálkát tedd a mikróba 1,5-2 percre, hogy felforrjon. Érdemes nem pont akkora tálkát használni, mint a keverék mennyisége, mert mikor felforr, bugyogni és bugyborékolni fog, kifuthat, ha nincs helye... Az útifűmaghéj saját tömegéhez képest hússzor annyi folyadékot képes felszívni, miközben zselés anyaggá változtatja azt. A melegítéssel felgyorsítjuk ezt, de ha türelmesebb a gyermek, együtt nézhetitek, mérve az időt is, míg végbemegy a folyamat.
Keverd át, majd újra tedd be kicsit, hagyd sűrűsödni még. Ezután hűtsd le, mielőtt a kíváncsi és türelmetlenül lábatlankodó gyermek kezébe adnád. Kavargattuk, nézegettük, aztán egy tányérra borítottuk, hogy jobban hűljön.
Jó móka volt, gyúrták, nyúzták, kevergették és elborzadva vizsgálták. Fura ez a vonzódásunk a bizarr dolgokhoz, elborzaszt, fujjogunk, de nem bírjuk ki, hogy ne fogjuk meg... nem?

2016. szeptember 6., kedd

A lemez másik oldala --- meghallgatnád azt is?


                                         

Sok érdeklődő kérdést kap, aki otthon tanítja a gyermekét. Az emberek aggódnak és kíváncsiak, őszintén vagy megszokásból, nem tudom, nem vagyok jó emberismerő 😄
De tény, hogy vannak visszatérő kérdések, amikre nekem pedig megvannak a válaszaim.

De mi van akkor, ha megfordítjuk ezt a lemezt és meghallgatjuk a másik oldalát? Mert nekem is vannak ám kérdéseim, bennem is felmerülnek őszinte és sztereotip aggodalmak az iskolába-óvodába járó gyermekek iránt. Csak lehet, hogy úgy érzem, tapintatból nem teszem fel ezeket a kérdéseimet, talán mert semmi közöm ahhoz, ki hogyan neveli a saját gyermekeit. Mint ahogy másnak sem lenne sok köze ahhoz, mi hogyan neveljük a gyermekeinket...
Az ember érzi, nagyon jól érzi, mikor kap őszinte, érdeklődő kérdést, mert a kérdező még nem ismeri ezt az utat és valóban kíváncsi, hogyan zajlik egy otthontanuló család élete. És érzi azt is, mikor kérdez valaki azért, hogy fogást találjon rajtunk, vagy hogy csak belekössön valamibe. Mindkét esetben az információhiány az indító ok, ám nem mindegy, mi a cél...
Minden otthonoktató szülő szívesen mesél a gyermekeiről, mint ahogyan az iskolábajáró gyermekek szülei is. Ha nem érezzük támadónak vagy kötekedőnek a kérdezősködést, lelkesen és örömmel mesélünk a száraz jogi háttértől kezdve, a tananyagon át a gyermekeink új hobbijáig bármiről! Talán még túl sokat is... Gyakran veszem észre magamon, hogy ha halló fülekre találok, annyira fellelkesülve mesélek, hogy már csapongok a témák és a gyermekeim közt, alig kapok levegőt és egy mondatba besűrítve egy szuszra szeretnék mindent rázúdítani szegény kíváncsiskodóra 😊 Biztosan nem vagyok ezzel egyedül...

De  ha megfordítjuk a lemezt és meghallgatjuk az otthonoktatók kérdéseit az intézménybejáró gyerekek szüleihez, vajon ők lelkesen mesélnek-e nekünk? Nyilván erre is az a válasz, hogy attól függ: őszintén kérdezek vagy kötekedni szeretnék... Mert tudnék ezt is, azt is. De nem teszem, sosem szoktam. Az vezet, amire Jézus kért: "Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük"(Máté 7:12)


De most csak így egymás közt vagyunk, feltehetek pár kérdést? Vigyázat, a kérdések megtévesztő hasonlóságot mutathatnak azokkal a kérdésekkel, amiket kapni szoktam! 😉


"Honnan tudod, hogy ez a legjobb a gyermekednek?"
"Mondd, mikor van időtök egymásra, ha naponta legalább nyolc órát nem vagytok együtt?"
"Nem aggódsz a gyermekedért egész nap, míg ő idegenekkel van?"
"Nem félsz, hogy a sok dolgozat és egyéb megmérettetés káros hatással lesz a lelkére?"
"Nem aggódsz a rossz társaság miatt és a bántalmazás miatt?"
"És ha iskolába jár a gyermeked, mi a helyzet a kortárs-orientációval?"
"Nem félsz, hogy eltávolodtok egymástól az egyre fogyatkozó közös tevékenységek hiányában?"
"És mikor tanítod meg az alapvető házimunkákra, hogy el tudja magát látni, ha nagyobb lesz?"
"Nem aggódsz, hogy túl sok rossz példát lát és egész héten ilyenek társaságában van?"
"És mi lesz az érettségi után? Honnan tudod, hogy ezzel a bizonyítvánnyal el fog tudni helyezkedni és eltartani magát?"
"Nem aggódsz amiatt, hogy a kiemelkedően tehetséges gyermeked elkallódik, mert nem kap megfelelő segítséget a tehetséggondozásban?"
"És mondd, honnan van pénzed az iskolára??? Nem kerül ez túl sokba?"
"Mikor találkozik szegény gyerek a barátaival? Nem magányos?"
"Nem félsz, hogy valami baja lesz attól, ha egész nap nem tud WC-re menni?"
"Nem aggaszt, hogy idegen felnőttek vigyáznak egész nap a gyermekedre?"
"Nem félsz, hogy milyen hosszútávú következményei lehetnek annak, ha egy gyermek sok negatív visszajelzést kap?"
"Nem félsz, hogy stresszes és fáradt lesz az iskolától?"
"Honnan tudod, hogy igazán jó szakemberek foglalkoznak vele és valóban tudják, mit és hogyan kell tanítani?"
"Neked van szülői végzettséged???"
"Nem hiányoznak a gyermekednek a családtagjai, a nagyszülők, nagybácsik, nagynénik és unokatesók?"
"Biztos, hogy van ideje eleget játszani,levegőzni, olvasni, fáramászni...?"

Huhh... még tudnék írni, de bevallom, nem merek mindent megkérdezni... Úgy érzem, már ez is túl sok volt. 
Na ugye, hogy nem kellemes, ha valaki kötekedni akar és megkérdőjelezi az indítékainkat, képességeinket, jóakaratunkat? 
Nem szerettem volna senkit megbántani ezzel a cikkel, csupán érzékeltetni, mekkora különbség van aközött, ha őszintén kérdez valaki vagy ha csupán a saját elképzelését tartja jónak ráhúzni mindenki másra. Mert én is gondolhatnám, hogy az a legjobb, amit mi csinálunk, de mégsem gondolom így és nem is éreztetném ezt soha senkivel. Cserébe mi, otthonoktató családok, gyermekek és szüleik is, csak egy kis együttérzést kérünk.
"Legyetek gyorsak a hallásra, késedelmesek a beszédre, és késedelmesek a haragra"(Jakab 1:19)












2016. augusztus 4., csütörtök

Nyaralás itthon

Ritkán írok. Valahogy elszaladnak a hetek, a hónapok, és nem tudom, mit írjak le belőlük. Néha túl sok, néha túl kevés az esemény.
Az elmúlt hónap legmeghatározóbb élményei mindannyiunknak a belga barátaink látogatásai voltak: két kedves család is a barátunk ebből az igazán színes és nemzetközi országból.
Egyikük nem először volt nálunk, Alice barátném 12 gyermeket nevel/nevelt, már unokái is vannak. Ő igen vegyes származású, román, holland, vándorcirkuszos, mindenféle ősökkel rendelkezik, ennélfogva nyílt, vidám és laza ember, és nagyon életteliek a gyerekei is. Vidéken élnek, nagy kertesházban, és itt is van egy tanyájuk Magyarországon. Kicsit hippisek, nagyon szeretem a stílusukat :) Van, aki otthon tanul, és van, aki iskolában, de az oktatásról nagyon egyezik a véleményünk. Folyton tanulnak, több nyelvet is, sőt otthon vannak napok, mikor csak angolul beszélgetnek, hogy a kicsikre is ragadjon.
 Mellettük nem lehet unatkozni, és nagyon jókat tudunk beszélgetni is, kézműveskedni is. Ezeket a könyvjelzőket együtt bütyköltük a lányokkal:



A másik családdal, akik vendégeink voltak, most találkoztunk először. Tavaly Jakab és Hanna egy nemzetközi kongresszuson vettek részt Belgiumban, persze Alice-éknál vendégeskedtek, és ott ismerkedtek meg Antoinette-tel és gyermekeivel. Ők Brüsszelben élnek, francia anyanyelvűek, feketék, gyönyörűek, de több egyebet nem igazán tudtunk róluk. Azután leveleztek, és tavasszal a lányaink megszervezték, hogy itt nyaralnak nálunk. Azonnal beleegyeztem, aztán amikor kezdtem végiggondolni a szükséges szervezéseket, megijedtem. Attól féltem, túl kicsik leszünk hozzájuk, túl egyszerűen élünk, ők annyira szépek, elegánsak, igazi nagyvárosban élnek, vajon jól fogják érezni magukat itt?
Amikor megérkeztek és a reptéren megöleltük egymást, minden aggodalmam elszállt... Igazi vidám, melegszívű család, sok humorral, és az első naptól egy hullámhosszon működtünk. Rengeteg élményt gyűjtöttünk a rövidke 9 nap alatt, utaztunk, buliztunk, táncoltunk, zenéltünk, jókat ettünk... És a házunk nagyobbnak bizonyult, mint gondoltuk, remekül összehangolódtunk még a fürdőszobahasználatban is :) Amikor elmentek, kiürült a ház, napokig tartott visszatérni a hétköznapokba...

Az ilyen alkalmak többet tanítanak a családnak, mint egy iskolai tanév.
Tanultuk és gyakoroltuk a nyelveket, a szocializáció egy sokkal magasabb szintjét, kultúrákat, zenéket, alkalmazkodást, önfeláldozást, adakozást, elfogadást, és még órákig sorolhatnám. El sem tudnám mesélni azokat az élményeket, amik érték a gyerekeket, még mindig emlegetik az elmúlt heteket... Nekünk ez volt a nyaralás, házhoz jött a külföld...
És legfőképp azt tanultuk belőle, hogy Jehova Isten nagy családjában valóban mind testvérek vagyunk, bárhová megyünk, bárki jön hozzánk, ez a szeretet összeköt és örök barátságot jelent.
  "Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek."
                                                                                                                           (János 13:35)






2016. június 10., péntek

Év végi bizonyítványaink



Ha én írnám a gyermekeim bizonyítványait, nem a szokványos tantárgyak lennének benne és nem a megszokott osztályozások (ez is milyen beskatulyázó kifejezés: "osztály-zat", mint valami kasztrendszer, nem?).
Tiszta kitűnő lenne mindegyikük, mert mind kiváló gyermek, és a lehető legjobban teljesítettek egész évben. Minden elfogultság nélkül. Hiszen a világon minden gyermek páratlan, megérdemelnék a dícséretet és az okleveleket, jutalomkönyveket meg egyéb különleges kiváltságokat az egész éves megfeszített munkájukért. Mérhetetlen és kategóriákba besorolhatatlan területeken mindenki hatalmas teljesítményt nyújtott. Csak erről nem állítanak ki iskolai bizonyítványt, túlságosan jól kellene ismerni mindegyik gyermeket és személyes figyelmet fordítani rájuk. Erre sajnos nincs idő, sem mód az iskolákban, szoros keretek közt nem lehet értékelni apró és jelentéktelennek látszó dolgokat.
Ha én írnám a gyermekeim bizonyítványait, csupa furcsaságnak tűnő "tantárgy" kerülne bele. Nem részletezem, melyik mit takar, hiszen ha kicsit jobban belegondolunk, teljesen kézenfekvő dolgok ezek, csak sose gondolunk rájuk úgy, mint osztályozandó tantárgyakra. Nem írnék osztályzatokat se pont ezért, hiszen nem egyforma két gyermek sem: ami az egyiknek ötös volna, talán a másiknak önmagához képest nulla, hiszen ő már más szinten járhat.


Íme egy képzeletbeli tantárgylista a valódi élet iskolájában:

Életvezetési és otthonteremtési készségek — Háztartástan, Háztartási alapok, Ételkészítés, Gyermekgondozás, Gyermeknevelési készségek, Családügyi kérdések, Üzleti adminisztráció, Általános üzleti készségek
Interperszonális kapcsolatok — Családi élet, A kamaszkor kihívásai, Alapismeretek az élethez, Életút, Választási lehetőségek
Matematika — Matematika a mindennapi életben, Költségvetés, Személyes pénzügyek és befektetések
Társadalomtudomány — A világ mai eseményei, A világ kultúrái, Kortárs kérdések, Társadalompolitika, Világtörténelem, Bibliai történelem
Természettudományok — Elméleti fizika, Általános természettan, Állattan, Táplálkozástan, Egészség és táplálkozás, Egészség és emberi kapcsolatok, Szabadtéri rekreáció, Környezetvédelem, Kertművelés
Képzőművészet és iparművészet — Grafika, Térplasztika, Barkácsolás, 2 és 3 dimenziós művészet, Filmművészet, Fotográfia, Hagyományőrző kézműves technikák
Zene — Hangszeres zene, Ének, Szolfézs, Kortárs zene, Dzsessz, Zeneirodalom, Zeneelmélet, Klasszikus zene
Irodalom — Világirodalom, Szépirodalom, Kortárs irodalom, Bibliaismeretek, Fogalmazás, Szókincs-fejlesztés, Kommunikációs készségek, Olvasási készségek fejlesztése, Novellaírás, Kreatív írás, Kifejező írás, Üzleti kommunikáció, Retorika, Vita
Idegen nyelv — Szókincs, Nyelvtan, Hallott és olvasott szöveg értése, Beszédkészség
Számítástechnika — Számítógépes nyelvezet, Internethasználat, Gépírás, Telekommunikáció, Webdizájn

És még mindig nem teljes a lista, sok-sok fontos dolgot nem tudok hova besorolni. Például azt, amikor a tízéves Samu végre nem dugja már ki a nyelvét, mikor koncentrál vagy félelem nélkül felmegy egy magas fára.
Vagy Barnabás már nem nyafog a víztől, hanem bátran begyalogol a Balatonba, a hajmosást pedig nem éli meg világkatasztrófaként.
Amikor Hanna nem dühödik fel egy idegen gyerek gonoszkodásán, hanem kedvesen bevonja a család játékába.
Mikor Sári mindenféle magokból meg termésekből növényeket nevel, és önállóan gondoskodik tengerimalacáról.
Mikor Jakab férfiként áll helyt egy munkahelyen, szerel, adminisztrál, cikkeket fordít, levelez és telefonon értékesít.
Mind legyőzte önmagát az elmúlt évben is. Kitűnően teljesítettek. Nem hibátlanul, de tanulva a hibáikból. Néha megállva, de aztán újult erővel továbbhaladva. Hogy hova? Az életbe, a nagybetűs, a valódi és igazi életbe...
Ugye, hogy nálatok is így van? :)













2016. április 30., szombat

Eső után

Tegnap délben végre kicsit elállt az eső, hát gyorsan felvetettem a gumicsizmákat a lakásbaszorult és unalmában egymást nyúzó gyerekcsapattal, felszerelkeztünk kisvödrökkel és hálókkal, és útnakindultunk.
Mivel békát látni vágytak, most nem az erdőbe mentünk, hanem arra gondoltam, megnézzük a városon szinte titkosan keresztülfolyó kis patakot és környékét. Kimentünk hát a város szélére, ahol már nem titkos, és végigsétáltunk egy szakaszon a part mentén húzódó földúton.
Békát hiába kerestünk, de nem jöttünk haza üres kézzel: találtunk egy vödörnyi azonosításra váró növényt, csigaházat, és a legnagyobb rejtélyt, egy kistestű állatka csontjait. Lesz mit kutatnunk, ha újra esni fog :)
A zsákmány egy része: